Az eső pedig mind sűrűbben szakadt. – Menjünk a fehér tulipánhoz! - mondta a fehér pillangó. Ázva- fázva elvergődtek a tulipánhoz, s szépen kérlelni kezdték: – Kis tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől! – A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem. Erre a fehér pillangó így felelt: – Ha testvérkéimet nem fogadod be, inkább én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsemhogy elhagyjuk egymást. A szívtelen tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig már zuhogott. A pillangók szárnya már teljesen átázott. – Menjünk a piros tulipánhoz! - mondta a piros pillangó. A szakadó esőben elvergődtek a piros tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki: – Kis tuli nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől! De a szívtelen tulipán így felelt. – A pirosat szívesen beengedem, de a fehéret és sárgát nem. – Ha testvéreimet nem bocsátod be, inkább én is kint maradok! - mondta a piros pillangó is. Tovább vergődtek hárman csurom vizesen a szakadó esőben.
S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem áldozott a nap. Akkor aztán szépen hazaszálltak, kis házukat kinyitották, lefeküdtek s elaludtak.
Vízilovunknak be kell látnia: ha nem ad le a súlyából, sok mókából marad ki. A verses mese megmutatja, milyen fonák helyzeteket teremt a gyermekkori elhízás, és mennyire fontos az egészséges táplálkozás, a jóleső mozgás. Kálmán Jenő - Sicc az iskolában Hogyan lehet, hogy Sicc iskolájában minden állat megtanul olvasni? Róka Rudi rájön a turpisságra, ám sicc bosszút áll: a híres Szputnyikon a világűrbe repíti az oktondi rókát Limpár Ildikó - Emlékek tava Csillaghalma égboltját bánatfelhők lepik el, és egy kisfiú nyomtalanul eltűnik. A falu népe tehetetlen, ám a tízéves Panna úgy gondolja, nem ülhet tétlenül, amikor barátja bajban van. Megpróbálja kideríteni, ki rabolhatta el Palkót, és nem riad vissza semmi veszélytől: ha kell, felkeresi a rettegett Emlékek Tavát, áthatol a félelmetes Hármas Határon és körülnéz a Sötét Sárkány Birodalmában is. Útja során találkozik tündérekkel, unikornissal, boszorkánnyal – és hatalmasra nőtt, kétfejű sárkányokkal. Nagy kaland ez egy kicsi lánynak – még szerencse, hogy egészen különleges segítői akadnak: emlékek, amelyek arra várnak, hogy valaki szívében végre gazdára leljenek… Limpár Ildikó meséjét Szlukovényi Katalin versei, valamint Lukács-Kalocsai Eszter festett illusztrációi teszik még varázslatosabbá.