Ráadásul már az enyhe alváshiány is növeli a magány és a társas izoláció érzését, ezen keresztül pedig szorongáshoz vagy akár depresszióhoz is vezethet. Bár sokszor az alváshiányt a depresszió tünetének tekintjük, valójában sokkal inkább egy oda-vissza folyamatról van szó, ahol az alvási problémák megelőzhetik, vagy adott esetben növelhetik a depresszió kialakulásának esélyét. Hasonló hatás figyelhető meg ötven év felett is, amikor az alváshiány valószínűsíti a nagyobb fizikai fájdalmakat. Akik rosszul alszanak, azoknak több mindene fáj, akiknek pedig nagyobb fájdalmai vannak, azok kevésbé jól fognak aludni. Valószínűleg persze senkit sem kell győzködni róla, hogy az alvás hasznos és szükséges, mégis kevésszer hangzik el a figyelmeztetés, hogy mennyire érdemes odafigyelni a megfelelő mértékre. Az alváshiány hatásait tekintve legalább olyan súlyos közegészségügyi probléma, mint az elhízás – mégse esik annyi szó róla. A cikk alapjául szolgáló összefoglaló itt érhető el. Felhasznált szakirodalom: Blake, M. J., Trinder, J.
Miből csippentek?! Hát persze, hogy az alvásból... Úgy, hogy papa nem alszok a sima hétköznapokon sokat, csak most ebben a szerencsétlen szituban. De az esti tea megmaradt.