Más feltételezés szerint azonban a mondabeli Pelopsz (a Peloponnészoszi-félsziget névadója) nevéhez fűződik, aki kocsihajtásban legyőzte Oinomaosz király lányát, Hippodameiát. Az viszont biztosan tudható a csekély számú leletből, hogy az ókori olimpiai játékokat Zeusz, vagyis az istenek atyja tiszteletére rendezték. Eredetileg tehát hasonlítottak ezek a rendezvények a kultikus halotti és termékenységi rítusokhoz. Az olimpiai játékok eleinte nem nemzetközi méretűek voltak: csak görögök vehettek részt, azaz úgynevezett pánhellén rendezvénynek minősültek. Volt azonban egy nagyon fontos szabály: a sportversenyeket csak békeidőben rendezhették meg. A háborúskodást tehát erre az időszakra fel kellett függeszteni, mert különben nem tudtak volna biztonságot nyújtani a versenyzőknek és a nézőknek. A monda szerint az éliszi Iphitosz, a spártai Lükurgosz és a piszai Kleoszthenész kötötte meg az olimpiai békeszerződést, amelynek a szövege a következő volt: "Az Olümpia szent hely. Istentagadónak bélyegzik, aki arra vetemedik, hogy fegyveresen e szent helyre lépjen.
A szervezőbizottság elnöke Konstantin trónörökös lett, a játékok védnökségét György görög király vállalta. A németek sokáig lebegtették részvételüket, mert az ötletet francia rögeszmének tartották. Az első újkori olimpián, 1896. április 6-15. közt 11 európai ország (Nagy-Britannia, Bulgária, Dánia, Svájc, az Osztrák-Magyar Monarchia, Görög-, Német-, Olasz-, Svéd- és Franciaország) sportolóin kívül részt vett az Egyesült Államok, Ausztrália, Chile és Egyiptom is, 245 férfi versenyző küzdött a kilenc sportág (atlétika, birkózás, sportlövészet, súlyemelés, kerékpár, torna, tenisz, úszás és vívás) 43 aranyérméért. A modern olimpiák első bajnoka az amerikai hármasugró James Connolly lett, az első magyar aranyérmet Hajós Alfréd szerezte, aki a 100 méteres és 1200 méteres gyorsúszásban is győzött. Dáni Nándor 800 méteres futásban második, Kellner Gyula maratonifutásban, Szokoly Alajos 100 méteres futásban harmadik lett. A játékokon az Egyesült Államok 11, a görögök 10, a németek 7, a franciák 5, az angolok 3, Magyarország, Ausztrália, Ausztria 2-2, Dánia és Svájc 1-1 aranyérmet nyertek.