Az Országos Onkológiai Intézet épülete (Fotó:) A rendelési idő megkezdése előtt órákkal korábban, már hajnalban érkeztek a rákos betegek Országos Onkológiai Intézetbe, a Kékgolyó utcába, hogy sorszámhoz jussanak, és még aznap megkaphassák kemoterápiás kezelésüket. A hosszú órákon át sorban állva várakozó betegekről közölt megdöbbentő riportokat a és az Index is. Az intézet igazgatója a sajtó támadásáról beszélt a Hír Tv-ben. Nyilvánvaló, ha jól szervezett lett volna a betegellátás, nem rögzíthettek volna olyan képeket, amelyeken az látszik, tényleg sokan várakoznak az ajtó nyitására, hogy bejussanak és sorszámot kaphassanak, amellyel a kezelésre lehet jelentkezni. A fájdalmaktól szenvedő, legyengült szervezetű rákbeteg nem hülye, hogy órákig várakozzon, ha nem szükséges, mert enélkül is sorra kerül, és megkapja a kezelést azon a napon, amelyre előjegyezték. Valaki itt nyilván nem mondott igazat. Az anomáliát megszüntetni kell, nem pedig letagadni, és a sajtó támadásának nevezni. Az intézet igazgatója, Polgár Csaba azonnal intézkedett, előbb oly módon, hogy a rendelési idő kezdetéig a kezelésre érkező betegek be sem mehetnek az intézet területére, majd megoldotta a problémát: augusztus 1-jétől – egy elektronikus rendszer segítségével – pontos időpontot kapnak orvosuktól a következő kezelésre.
Fodor János Csütörtök 08:00-14:45 Sugárterápia 1. Pap Éva Péntek 08:00-14:45 Sugárterápia 2. 1221 14. 119. Smanykó Viktor Hétfő 08:00-14:45 Sugárterápia 2. Jorgo Kliton Kedd 08:00-14:45 Sugárterápia 2. Mészáros Norbert Szerda 08:00-14:45 Sugárterápia 2. Fábry László Csütörtök 08:00-14:45 Sugárterápia 2. Zaka Zoltán Péntek 08:00-14:45 Gasztroenterológia 3296 14. 236. Tóth László Hétfő 08:00-15:15 Gasztroenterológia 3296 14. Pozsár József Kedd 08:00-15:15 Gasztroenterológia 3296 14. Vámosi Nagy István Szerda 08:00-15:15 Gasztroenterológia 3296 14. Pozsár József Csütörtök 08:00-15:15 Gasztroenterológia 3296 14. Tarpai Ádám Csütörtök 08:00-15:15 Gasztroenterológia 3296 14. Pozsár József Péntek 08:00-15:15 Urológia 3600 14. 216. Szabó János Kedd 08:00-15:15 Urológia 3600 14. Mavrogenis Stelios Szerda 08:00-15:15 3. Belgyógyászat 2151 8/A ép. Bittner Nóra Hétfő-Péntek 08:00-15:15 Radio-kemoterápia 2070 8/A ép. 6. Varga Szilvia Hétfő-Péntek 08:00-15:15 Kemoterápia nőgyógyászat 2070 8/A ép. 5.
Ezt magam is tapasztaltam, hiszen volt olyan rokonom, akinek azt ajánlottam, ott jelentkezzen műtétre, és szinte azonnal fogadták, és beütemezték az operációját. Aki diagnosztizált rákbetegként szembenézett már a kaszással, pontosan tudja, milyen lelki állapotba kerül egy beteg, hallva a rossz hírt. Azzal is mindenki számolt, hogy a gép dobhatja a legrosszabb kimenetelét is a történetének. Ezek az orvosok ilyen "tudatállapotú" embereket kezelnek, csak a kemoterápiás kezelések során naponta négyszázat. Ügy az egészségügy? | Magyar Hang Elfogadhatatlan, hogy a rákbetegek órákig várakozzanak, de ők már legalább benne vannak a rendszerben. Őket már kiváló orvosok kezelik a legjobb tudásuk szerint. Az övéknél sokkal súlyosabb helyzetben vannak azok, akiknél már diagnosztizálták a rákot, de bizonytalan, mikor és hol kezdik meg a kezelésüket, az Országos Onkológiai Intézet számukra elérhetetlen, mert lakóhelyük több száz kilométerre van a fővárostól. Súlyos probléma az is, hogy nem a rendszeres, sokszor életet mentő rákszűrés fontosságára hívják fel társadalmi hirdetésekkel a figyelmet, pedig a valóban rosszindulatú propaganda helyett akár erre is fordíthatnának több közpénzt.
KLINIKAIGAZGATÓ Dr. Rényi-Vámos Ferenc Ph. D. egyetemi docens Tel: +36-1-224-8600/3539 Mobil: +36-20-663-2340 E-mail: (kukac) KUTATÁSI HELYETTES: Dr. Döme Balázs Ph. D. tudományos főmunkatárs Tel: +36-20-313-1869 domeb(kukac) Dr. Agócs László klinikai főorvos Tel: +36-1-224-8600/3618 Mobil: +36-30-534-1590 Dr. Kocsis Ákos József Tel:+36-1-224-8600/3365 Mobil: +36-30-254-5942 akoskocsis(kukac) Dr. Fazekas Levente Mobil: +36-20-663-2930 Email: fazekas.