Pedig ezeket az aggályainkat érdemes félretenni. Múltunk feltárása nélkül ugyanis csak halvány sejtéseink lehetnek arról, kik vagyunk, és miért pont ezt az életet éljük. Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, megtaláljuk elakadásaink okait, feltárjuk szorongásaink, rosszkedvünk, kudarcaink magyarázatát, vagy megértsük, miért ismételjük újra meg újra boldogtalan párkapcsolati forgatókönyveinket, nem elegendő csak a saját életünket nagyító alá venni. Szüleink, nagyszüleink, soha nem látott őseink tapasztalatai, élményei, félelmei és szenvedései súlyos örökségként befolyásolják sorsunk alakulását. Ha ezek a családi tudattalan rejtett zugaiban maradnak, megakadályoznak minket abban, hogy szabad életet éljünk. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy önmagunkra mint egy kiterjedt családi kapcsolati háló tagjára gondoljunk, és felfedezzük, hány meg hány szállal szövi át jelenünket a múlt. Fel kell ismernünk: attól, hogy valamely történésnek vége szakadt, a hatása még hosszú évek, évtizedek elteltével is érezhető a leszármazottak mindennapjaiban.
Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni. A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd - amit a modern kutatások eredményei is igazolnak -, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját. Szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.
Azért érdemes ezt a könyvet elolvasni, mert szerintem a múlt sebeit, traumáit és nehézségeit szinte képtelenség egyedül feldolgozni, ezért első lépésként egy ilyen könyv olvasása már nagyon sokat segíthet elindulni az öngyógyítás útján. Megértve azokat a családi mintákat és örökölt sorsokat, tudatosítva a hibákat és a kudarcokat, esélyt kaphatunk arra, hogy feldolgozásra kerüljön a múlt, annak érdekében, hogy ennek ne legyen hatása jelenünkre vagy jövőnkre. A múlt fel nem dolgozott eseményei nem csak lelki, hanem testi szinten is komoly elakadásokat okozhatnak. Ezeket vagy fel dolgozza az ember, vagy egy életen át hordozza ennek súlyát. Ez a könyv egy alapos és átfogó elméleti részt tartalmaz, amihez mindig párosul egy-egy esettanulmány, ezzel is segítve az olvasót, hogy jobban bele lásson és jobban megértse mindazt, amit néha nehéz szavakba önteni. A könyv legnagyobb erőssége, ami szerintem égetően súlyos és sürgős probléma napjainkban, az az, hogy nem szégyen, sőt bizonyos helyzetekben egyenesen szükségszerű szakemberekhez fordulni.
Bevezetés Amikor valaki eljön hozzám, és elkezdünk dolgozni az elakadásain vagy élete visszatérő negatív mintázatain, általában hamar felsejlik, hogy csak akkor tudunk előre haladni, ha előbb visszanyúlunk az időben. Van, akinek ez elsőre furcsának vagy akár értelmetlennek tűnik. Emlékszem egy férfira, aki néhány éve keresett fel, és az óráját igazgatva bizalmatlanul méregetett. Akkor már negyedik alkalommal hívta ki a mentőket vagy vitette magát sürgősségi osztályra a feleségével, mert azt hitte, szívinfarktusa van. Az orvosok minden alkalommal megállapították a téves riasztást, megnyugtatták, majd néhány életmódtanács – kevesebb só, több mozgás — kíséretében hazaküldték. Az utolsó alkalommal azonban az orvos azt mondta neki: "Figyeljen ide! A maga szíve teljesen rendben van! A bajt ne ott keresse. Menjen inkább pszichológushoz. " Így aztán eljött, és ott ült velem szemben, hogy kiderítsük, mi okozhatta a pánikrohamokat és mit lehet tenni ellenük. Ám még mielőtt elkezdtünk volna beszélgetni, szigorúan kikötötte, hogy a múltat ne bolygassuk.
Ha tehát szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, sok esetben fel kell tárnunk családunk múltját. Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz. Orvos-Tóth Noémi lebilincselő előadásában kliensei és világhírű művészek esetein keresztül mutatja be ezeknek a mechanizmusoknak a működését, és egy kis családfa-kutatási gyorstalpalót is tart, hogy hozzá tudjunk kezdeni saját transzgenerációs önismereti utunkhoz.
A Mama refrénjében például mindannyiunk életének alapkérdése fogalmazódik meg: Hisz jól tudod, nem kértelek. Nem kértem tőled az életet. S még mielőtt majd egyszer meghalok, Még tudnom kell, miért vagyok. Miért vagyunk? Mi végre jöttünk a világra? Akarták-e hogy megszülessünk? A nyolcvanas években még nem sejtettem, pszichológusként milyen sokszor keresem majd a választ erre a kérdésre. Általában már a terápiás munka kezdetén igyekszem feltérképezni, mit tud a páciens a fogantatása körüli eseményekről. Kik voltak a szülei? Milyen volt a kapcsolatuk, hogyan éltek? Várták-e az érkezését, vagy csak "becsúszott" "baleset" volt, nem tervezett terhességből – mert ilyenkor a várandósság valóban inkább teher – született? Egy gyerek ideális esetben két érett személyiségű, egymást szerető ember k mély elköteleződéséből és kölcsönös vágyából, megfelelő érzelmi és anyagi körülmények közé érkezne erre a világra – az élet azonban ritkán kényeztet el minket ideális helyzetekkel. De miért olyan fontos téma a fogantatásunk?